Bese Gergő római katolikus plébánost szeptember 6-án, pénteken felfüggesztették papi szolgálata alól, amiért férfiakkal tartott fenn szexuális kapcsolatot, illetve állítólag több felvételt készített az együttlétekről, amelyek pornóoldalakra is felkerültek. Szombaton a 777blogon jelent meg egy közlemény Gergő atyától, amelyben reagált a személye körül kirobbant médiabotrányra és bocsánatot kért.
Emiatt a közlemény miatt írom most ezt a bejegyzést. Nem kívánom mélységében elemezni (bár lenne mit), de biztos vagyok benne, hogy mások örömmel megteszik helyettem. Van viszont a közleménynek egy olyan része, amivel mindenképp szeretnék foglalkozni, mert a téma mindannyiunkat érint.
Bese Gergő a következőket írta a felfüggesztéséhez vezető tetteinek körülményeiről:
„Hibát követtem el. Rászedtek, naivságomat kihasználták és elveszítettem a józan ítélőképességem. Vétettem az egyházzal és a közösségemmel szemben. Megszegtem a papi fogadalmam, bűnt követtem el. Elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam, akinek csalódást okoztam.”
„Rászedtek, naivságomat kihasználták”
Bese Gergő azzal indokolja azt, amit tett, hogy „rászedték” és „kihasználták”. Felmerül bennem a kérdés: lehetséges ez egyáltalán? Lehetséges valakit „rászedni” és aljas módon bármiféle szexuális kapcsolatba belevinni? Lehetséges ebben csak úgy „megbotlani”? Lehetséges akármilyen szexuális bűnbe „véletlenül” belecsúszni vagy mint egy csapdába beleesni? Ez a kérdés nem Bese Gergő miatt fontos, neki Istennel és nem a nagy nyilvánossággal kell elszámolnia arról, hogy hogyan és miért esett bűnbe. Ez a kérdés azért fontos, hogy mi, akik olvassuk ezeket a sorokat hogyan nézünk a bűnre.
Hogyan születik a bűn?
Ezt írja Jakab apostol:
„Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak 1, 13-15.)
Ez az ige a bűn „életciklusát” írja le. A bűn a kívánsággal kezdődik. Nem más csalogat minket bele, mint a saját vágyaink. Mielőtt megtennénk azt, amit nem kéne, először dédelgetjük magunkban a gondolatot, fantáziálunk, forgatjuk magunkban. Gondozzuk a vágyat, míg az egyre nő és nő, aztán megfogan és bűnt szül. Magunkat csapjuk be, ha azt mondjuk, hogy mások „szedtek rá”, „használtak ki”, mások hoztak olyan helyzetbe, ahol „elvesztettem a józan ítélőképességemet”. Nem, ez az egész már jóval előbb elkezdődött benned. Te dédelgetted a kívánságot magadban.
Hát bűn már a vágy is?
Homoszexuális vágyaknál gyakran kérdés, hogy hol kezdődik a bűn. A Biblia explicit módon az azonos neműek közötti aktust tiltja, ezért sok keresztyén mondja, hogy egyedül a homoszexuális szex a bűn, az orientáció nem az. Ezt csak annak könnyű ennyivel elintézni, akinek fogalma sincs arról, mit jelent nap mint nap szembenézni az embernek a saját neme iránt érzett szexuális vágyaival. Mit jelent, hogy „az orientáció nem bűn”? Mi az „orientáció” a gyakorlatban? A vágy? A fantázia? A kísértés?
Jézus azt mondja a hegyi beszédben a paráznasággal kapcsolatban, hogy „aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.” (Mt 5, 28.) Ha ez igaz a heteroszexuális bűnre, akkor nem igaz a homoszexuálisra is, hogy a kívánság már szívben elkövetett bűn?
Aztán ott van a tizedik parancsolat: „Ne kívánd…!” Ne kívánd azt, amire Isten nemet mondott. Ne is vágyj rá. Ne dédelgesd magadban a gondolatot, hogy milyen jó lenne, ha… Ne fantáziálj róla. Miért? Mert „a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.”
Megküzdeni a bűnnel, amikor még kicsi
Rosaria Butterfield korábban leszbikus feminista irodalomprofesszor volt, ma már Jézus követője, presbiteriánus lelkészfeleség, édesanya, nagymama és több olyan könyv szerzője, amelyben a homoszexualitás kérdéseivel is foglalkozik. Élesen bírálja azokat a keresztyéneket, akik elfogadják a homoszexuális orientációt, mint olyan adottságot, akár a balkezesség vagy az ember nemzetisége és egyedül csak a homoszexuális aktivitást nevezik bűnnek. Egy beszélgetésben így beszélt erről:
„Nos, ha azt hittem volna, hogy a leszbikusságom egyfajta bűntelen szexuális orientáció, olyan, mint mondjuk balkezesnek lenni, vagy olasznak, akkor soha nem tértem volna meg belőle, mert nem lett volna miért. Vagy ha azt hittem volna, hogy a homoszexualitásom csupán kísértés, de nem egy bűnös kísértés, úgy érveltem volna például, hogy „Jézus is mindenben megkísértetett, ez is csak egy kísértés, nem bűn, hagyjatok békén, ne rójatok rám nehéz terheket!” Nos, egyik oldalról nagyon együttérző vagyok ezekkel az elképzelésekkel, mert egykor én is mindegyikben hittem, és emlékszem, milyen érzés volt. Másrészt azonban ezek az elképzelések kudarcra ítélhetik az embereket. (…)
Ha azt mondják nekem az evangéliumi keresztyének, hogy nem kell harcolnom a homoszexuális vonzalom ellen, mert az nem bűn és én nem is harcolok ellene, hanem megvárom, hogy [a kívánságom] egy szörnyeteggé nőjön, mi lesz akkor velem? Őszintén, én egy elég gyenge ember vagyok. Hogyan fogok megküzdeni egy szörnyeteggel? Vajon le tudom győzni? Valószínűleg nem. (…) Ha megtanulok harcolni a bűnnel, amikor az még embrió állapotban van, talán naponta ezerszer kell megküzdenem vele, és lehet, hogy másnap reggel is folytatni kell a harcot, de idővel megtapasztalom azt, amit „fokozatos megszentelődésnek” hívunk. (…)
És szerintem minden keresztyén, aki megtagadja egy másik emberi lénytől azt a lehetőséget, hogy megbánja a bűneit, amikor még van esélye legyőzni, az a Sátán munkáját végzi. (…) Amikor igazán küzdöttem a homoszexualitásommal, a lelkipásztorom nem azt mondta, hogy: „Te egy meleg keresztyén vagy, ne aggódj, ez nem bűn, csak az vagy, aki vagy, olyan, mintha balkezes lennél, vagy siket. Semmi gond!” Ha ezt hallottam volna, biztos vagyok benne, hogy ma nem beszélnék itt veled, mert már nem lennék keresztyén, mert a bűn legyőzött volna. Egy keresztyén nem bűntelen ember. (Menj, kérdezd meg a gyerekeimet.) Egy keresztyén nem bűntelen, hanem olyan ember, aki felismeri a bűnt és folyamatosan megtér belőle.[1]”
A nagy leopárdok ölnek
Értetlenül és megdöbbenve állunk ilyenkor, amikor újabb botrányok törnek ki, újabb keresztyén vezető élete és szolgálata siklik ki szexuális (vagy más) bűn miatt. Vagy amikor a köreinkben, a gyülekezetünkben történik ilyen akár példás életű keresztyén emberekkel. Vajon nem azért történnek ezek, mert hagyjuk, hogy a felszín alatt apró embrióból szépen apránként szörnyeteggé nőjenek a bűneink, hogy aztán egyetlen jól irányzott csapással leterítsenek mindenki szeme láttára? Vajon nem bíztatjuk-e mi is egymást arra, hogy az apróságokkal nem kell foglalkozni, „ne legyél már olyan szigorú magaddal”? Annyi minden van, amit megtűrünk, mondván „ez még belefér, nem nagy ügy”, egészen addig, amíg oltári bukás lesz belőle, vagy egy kezelhetetlen, destruktív káosz.
Pedig már gyerekként megtanulhattuk a meséből, hogy „a kis leopárdokból lesznek a nagy leopárdok és a nagy leopárdok ölnek[2]”.
Ajánlott források:
- Dr. Paul White: A buyufa alatt, „A kis leopárdokból nagy leopárdok lesznek” c. mese (Itt elolvasható)
- Christopher Yuan: Holy Sexuality And The Gospel
- „5 Dangerous Lies of Our Modern Age (w/ Rosaria Butterfield)” beszélgetés Sean McDowell és Rosaia Butterfield között (youtube videó)
- „Big Conversation on Same-Sex Attraction and Sin (w/ Rosaria Butterfield)” beszélgetés Sean McDowell és Rosaia Butterfield között (youtube videó)
[1] 5 Dangerous Lies of Our Modern Age (W/ Rosaria Butterfield). Youtube.com, feltöltötte Sean McDowell, 2023. 12. 19. URL https://www.youtube.com/watch?v=EuBlQz6oPRM&t=1433s
[2] Dr. Paul White: A buyufa alatt, Evangéliumi Kiadó Budapest 2002.
A kiemelt kép forrásai: vasarnap.hu, unsplash.com