Van egy olyan meggyőződésem, hogy általános emberi tapasztalatok mélyén felfedezhetjük Isten igazságait, vagy legalábbis megerősítést nyernek azok a dolgok, amelyeket Isten magáról és rólunk a Bibliában kijelent. Egy mindennapos „szórakozásom” (igazából magától jön, nem tudok ellene mit tenni), hogy ezt a meggyőződést gyakorlatba ültetem és a minket körülvevő világban keresem Isten igazságainak nyomát. Művészeti alkotásokban, dalokban, versekben, történetekben… A „Krisztus a kultúrában” sorozatban ezek közül mutatok meg néhányat a blogon.
LP „Lost On You” c. dala az egyik örök kedvencem a világi dalok közül. Egy mestermű. Az énekesnő különleges hangja, az elképesztő technikai tudása (az élő videóklipben majdnem három oktávnyi hangterjedelmet csillogtat meg…), az ahogy a dalban a dallam a szöveg jelentését követi és erősíti… Oda vagyok érte, na.
Nagyon nehéz az angol szöveget magyarra fordítani, a dalforditas.blog.hu szerint a „lost on you” a következőket jelentheti: „nem értetted meg, nem vetted észre, nem becsülted meg, nem értékelted, rád vesztegettem, rád pazaroltam”[1]. Az biztos, hogy a dal egy szakításról szól, és az énekesnő azt a fájdalmát énekli meg, hogy annyi mindent rápazarolt, rávesztegetett a társára, és most, hogy ez a kapcsolat már nincs, ez a sok minden mind elveszett. (Az eredeti dalszöveget és a teljes fordítást elolvashatod többek között a lábjegyzetben szereplő blogon.)
Eleinte úgy hallgattam ezt a dalt, mint ami annak az embernek a fájdalmáról szól, aki a boldogságát, az élete értelmét a szerelmére tette fel, majd elvesztette őt. Körülbelül, mint egy „tanmesét” értelmeztem, hogy lám, lám, milyen szükségszerű fájdalmat okoz, amikor az ember egy másik emberbe veti minden hitét, bizalmát, boldogságát.
Egy ideje azonban más füllel hallgatom. A refrén fájdalmas panaszában, hogy „Nézd, mennyi mindent rád vesztegettem, és te simán el tudtál hagyni! Hát minden hiába volt?” felfedeztem egy hangot a Bibliából: Isten fájdalmas panaszát a parázna népe ellen.
Ezt olvasd:
Pereljetek anyátokkal, pereljetek, mert ő nem a feleségem, és én sem vagyok a férje! Tüntesse el arcáról a paráznaság jelét, és melléről a házasságtörés jelét! (…) Hiszen paráználkodott az anyjuk, gyalázatos volt szülőjük, mert ezt mondta: Elmegyek a szeretőim után. Ők adnak nekem kenyeret és vizet, gyapjút és lent, olajat és italt. (…) Nem ismerte fel, hogy én adtam neki gabonát, mustot és olajat. Ezüstöt is bőven adtam neki, meg aranyat, amit ők Baalra költöttek.
(Hóseás 2, 4-10 válogatott versek)
Arra jártam, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam meztelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél. Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal. Tarka ruhába öltöztettelek, és delfinbőr sarut húztam a lábadra; gyolcsba takartalak, selymet terítettem rád. Földíszítettelek ékszerekkel, karpereceket tettem a kezeidre és a nyakadra láncot. Orrodba orrperecet tettem, füleidbe fülbevalót, a fejedre pedig ékes koronát. Fölékesítetted magadat arannyal, ezüsttel; gyolcsba, selyembe és tarka ruhába öltöztél; finomliszt, méz és olaj volt az eledeled. Nagyon-nagyon megszépültél, sőt még a királyságot is elérted. Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletessé tették azok az ékszerek, amelyeket én aggattam rád – így szól az én Uram, az Úr. De elbizakodtál szépséged miatt, és hírhedt parázna lettél. Elárasztottad paráznaságoddal, aki csak elment melletted, és az övé lettél. Fogtad a ruháidat, tarka sátrakat készítettél a halmokon, és ott paráználkodtál. Ilyen még nem volt, és nem is lesz! Fogtad arany és ezüst ékszereidet, amelyeket én adtam neked, férfiszobrokat készítettél, és azokkal paráználkodtál. Fogtad tarka ruháidat, és rájuk terítetted, a nekem járó olajat és illatszert pedig eléjük tetted. Az ételt, amelyet neked adtam, a finomlisztet, az olajat és a mézet, amellyel tápláltalak, eléjük tetted kedves illatú áldozatul. Ez történt – így szól az én Uram, az Úr.
(Ezékiel 06, 8-19.)
Ezek az igék arról szólnak, hogy Isten nagylelkűen és bőkezűen ráöntötte gazdagságát az ő szerelmesére, a népére, aki mindazt, amit Istentől kapott arra használt, hogy bálványokkal „paráználkodjon” és hűtlen lett Istenhez.
Úgy gondolom, hogy Isten nem véletlenül használja ezeket a képeket a Bibliában, amikor a mi hűtlenségünkről beszél. Mi, emberek ismerjük ezt az érzést, vagy legalábbis el tudjuk képzelni, hogy milyen érzés lenne, ha a szerelmesünk mindazt, amit mi túláradó szerelmünkben bőkezűen rápazaroltunk semmibe venné és hűtlen lenne hozzánk. Ez egy olyan általános emberi tapasztalat, amihez tudunk kapcsolódni. Nem véletlenül, hiszen pont azért kaptuk a szerelmet, mint ajándékot Istentől, hogy át tudjunk érezni valamit abból, amit Isten érez irántunk. Amikor a próféta azt mondja, hogy Isten népe olyan lett, mint amikor egy férjes asszony a szeretőinek adja azt, amit a szerelmes férjétől kapott, és úton útfélen „szétterpeszti a lábát minden arra járónak” (Ez 16, 25.), ehhez a képhez mi is erős érzelmekkel tudunk kapcsolódni. Érezzük, amit Isten érez. Hogy ez egyszerre végtelenül fájdalmas és visszataszító is. A bálványimádás nem pusztán „felbőszíti a szent Istent”, nem „csak” lázadás az Úr ellen, nem „csak” törvényszegés, hanem szívszaggató, keserves fájdalom, undorító visszaélés, sárba taposása mindennek, ami tiszta, szent, értékes és szép.
A „Lost On You” egy emberi tapasztalatról szól, és mint olyan, nyilván önmagában nem szent, hanem nagyon is gyarló és emberi tapasztalat. De egy olyan tapasztalat, amelynek a mélyén ott rejlik valami, amiből egy picit megsejthetjük, hogy mit érez Isten a hűtlenségünk miatt. „Mindent rád pazaroltam, de te képtelen vagy értékelni. Hát felesleges volt? Mondd, Kedves, minden hiába volt?”
[1] https://dalforditas.blog.hu/2017/06/14/lp_lost_on_you_magyarul