„Csatlakozz te is a #BornFromLove hashtag használatával a párbeszédhez, hogy országszerte kampányoljunk a szeretet és a család minden formája mellett!” – hallom vezetés közben, kora reggel egy rádióban, amit azért kapcsoltam be, hogy komolyzenét hallgassak.
Hmmm… a szeretet és a család minden formája mellett! Milyen szépen hangzik, milyen
befogadón, kedvesen….
A szeretet minden formája… mert ugye csak konszenzus kell két felnőtt ember között ahhoz,
hogy szeressék egymást, és mi ezt a szeretetet ünnepeljük.
A szeretet minden formája. Igen.
A férfi és a nő életre szóló kapcsolata a házasságban. Van közöttük konszenzus? Szeretik egymást? Akkor mehet.
Aztán ott van a családapa és a szerető. Felnőttek? Szeretik egymást? Van közöttük konszenzus? Igen. Kampányoljuk mellette! Mert ez is a szeretet egyik formája.
Aztán az a három férfi, akik szintén felnőttek, szeretik egymást. Valahol külföldön két gyereket nevelnek. Ki vagyok én, hogy megmondjam, hányan szerethetik egymást? Amúgy is, miért csak ketten köthetnek házasságot? De ha a szeretet nem ismer nembeli és számbeli korlátokat, akkor miért ismer életkori korlátokat? Kik vagyunk mi, hogy meghatározzuk, milyen korú emberek szerethetik egymást? Főleg szerelemmel. Mert – olvasom az Elle közleményében – „a szeretet nem ismer korlátokat.”
Ez egy egyszerű igazság, mondják, akkor alkalmazzuk is!
Ja, hogy ilyen meg olyan meg amolyan kapcsolatokra ez nem vonatkozik? Akkor miért éppen arra a két saját neméhez vonzódó férfira kell értenünk, akik most egy kislánnyal pózolnak az Elle címlapján?
Merthogy a „Born from love” csöpögősen és tinilányosan romantikus mondata mögött két lehetőség állhat. Vagy egy szülei által magára hagyott kisbaba örökbefogadása történt, ami olyan értelmben „Born from love”, hogy az anya nem ment abortuszra a gyerekével, hanem örökbeadta, ettől még tragédia. A másik lehetőség pedig, hogy a „Born from love” mögött egy nő testének áruba bocsátása áll, akinek a méhét kibérelték drága pénzen. Ilyenkor valahogy nem érdekelnek minket a nők jogai.
Mert „a szeretet nem ismer korlátokat”. Mindenki úgy szeretkezik, ahogy akar, akivel akar, amikor akar. És hát gyereket is akar. Nem, nem csak örökbefogadni, hanem sajátot, saját génekkel. Legalábbis az egyikük génjeivel. Hogy a másiknak nehezebb lesz kötődni a gyerekhez, mint akié, az csak zárójeles probléma, ugorjunk! De hát ez a fránya természet nem teszi lehetővé, hogy valóban „Born from love” legyen két férfi
esetén… aggodalomra semmi ok, vannak erre megoldások. Kell egy szép, okos, egészséges petesejtdonor. Nézzük ezt a honlapot! Ki tetszik Neked? Ja, nem úgy, de érted? Aztán, ha ezzel megvolnánk, létre lehet hozni x számú embriót, ki lehet választani a legéletképesebbeket, abból beültetni egyet-kettőt, meglátjuk, melyik bírja… ja, és a többivel mi lesz? Hát, ha akarunk még gyereket, akkor mehetnek a fagyasztóba, ha nem, akkor a kukába. Mázlija volt annak, akit kiválasztottunk. Akkor már csak vagy a petesejtdonor testét vagy egy másik nő testét kell bérbe vennünk! Ja, hogy ez konkrétan a test áruba bocsátása?… Neeem, ez szeretet! Ő kihordja nekünk a bébit, mi posztoljuk a közösségi médiába, hogy apák lettünk (legalább is az egyikünk, de mindegy), és várunk… várjuk, hogy az az édes kis embergyerek kapcsolódjon sejtszinten a
béranyával, közös vérkeringésük legyen, együtt éljék az első kilenc hónap minden másodpercét, hallja a baba az anyjának minden szívdobbanását… aztán, pech. Bocsi, de utána mi viszünk haza, édes kislányom. Mert mi annnnnnyira akartunk Téged, és Te annyira „born from love” vagy, hogy mi most a love nevében elszakítunk attól az embertől, akitől eddig az életed függött. És az Elle is megmondta, hogy a család nem a biológiáról, hanem a kötelékekről szól. Úgyhogy, legyél boldog, és örülj, hogy élsz, és szeretnek! És ne sírdogálj már az anyád után, ez nem biológiaóra, hanem kötelék! Ja, hogy a kötelék anya és baba között felfoghatatlan és pótolhatatlan?
Igen, akkor, amikor válásról, halálesetről, örökbefogadásról van szó, akkor elismerjük, hogy a gyerek veszteséget él át, ha nem a biológiai szüleivel, apjával és anyjával van együtt. De, ha két saját neméhez vonzódó férfihez kerül egy kisbaba (akárhogyan is, mert erről nem nyilatkoznak valamiért), akkor ezt elfelejtjük, és a tisztelt magyar társadalomtól kérjük, hogy tessék ezt a gyereket, de főleg az őt nevelő apukákat ünnepelni, mert ezt a gyereket nagyon szeretik. És látszik, hogy szeretik. Csakhogy itt nem ez a kérdés. Hanem az, hogy ez a kislány szándékosan anya nélkül fog felnőni. Nem azért, mert így hozta az élet, hanem mert valakik így akarták. Akár örökbefogadták, akár béranyával csináltatták, ezt a kislányt szándékosan anya nélkül nevelik fel.
Még az örökbefogadás sem az örökbefogadó szülőkről kell, hogy szóljon, hanem a gyerekről. Neki megtalálni a lehető legstabilabb környezetet. Neki. Erre pedig bizonyítottan – aki nem hiszi, járjon utána – a heteroszexuális házasság a legalkalmasabb. Mást ad egy apa és mást egy anya. Nem felcserélhetőek a szerepek. Nem úgy van, hogy csak az számít, hogy szeressék. A gyerekek kiáltanak az apai és az anyai szeretet után. Nem szülőség van, hanem apaság és anyaság van, annyira különbözik ez a kettő.
Ha pedig valakit direkt megfosztanak egyik biológiai szülőjétől, mert nem örökbefogadás során kerül el a biológiai szüleitől, hanem sperma- vagy petesejtdonáció folytán rendeli meg valaki, az egyenesen kegyetlenség. Igen kegyetlenség megfosztani valakit szándékosan az identitása egyik felétől. Nézzünk utána, hány évet tölt sok ember azzal, hogy felkutassa a saját donor anyját, apját vagy testvéreit! Számít a biológia a gyerek oldaláról. Mert így vagyunk kitalálva, hogy az identitásunk biztossá válásához szükségünk van arra, hogy ismerjük, kik felelősek a létezésünkért.
És számít a biológia a felnőtteknek is. A szülők a biológiai gyerekeikhez sokkal lojálisabbak, több pénzt és energiát szánnak rájuk, mint a nem biológiai gyerekeikre. Két férfi közül csak az egyiké a gyerek, akárhogy is mondják, hogy ketten vagyunk apukái, mindketten tudják, hogy kié az a gyerek.
Az Elle szerint: „Minden gyerek megérdemli, hogy biztonságos, gondoskodó és támogató
közegben nőjön fel, és ezt senki nem gátolhatja meg a szülők nemi identitására vagy szexuális
irányultságára hivatkozva.”
Kedves Elle! Igazad van. Minden gyerek megérdemli, hogy biztonságos, gondoskodó és támogató közegben nőjön fel. És tudod, erre melyik hely a legalkalmasabb számára? A heteroszexuális házasságban élő biológiai szüleivel való együttélés. Ez így van akkor is, ha vannak szerető, gondoskodó saját nemükhöz vonzódó, monogám kapcsolatban élő szülők, és vannak bántalmazó biológiai szülők. Mindkettő azonban statisztikai kivételnek mondható. Nézz utána, kérlek!
És az a helyzet, Elle, hogy a gyerekek biológiai szüleikhez való természetes joga előrébb való kell, hogy legyen, mint a felnőttek gyerek iránti vágya. Akár a saját nemükhöz vonzódnak, akár nem.