„Folyamatosan elbukok és már nagyon belefáradtam” – Olvasói levél

Kedves Lilla!

Köszönöm, hogy megtiszteltél a bizalmaddal és 100%-osan átérzem, amit írsz. Előre mondom, hogy valószínűleg semmi olyasmit nem fogok tudni írni, ami egy csapásra megoldja a helyzetet. Teljesen igaz, amit írsz, hogy ennek a mai világnak az elvárásai és párkapcsolati kultúrája sokszor feszültségben van azzal, ahogy a párkapcsolatot és szexualitás hívőként nézzük, és ennek a feszültségnek a feloldása nem egyszerű, sokszor lehetetlen. Tehát először is szeretnélek megerősíteni abban, hogy ha ennek a  fájdalmában éltek, az nem a ti hibátok. 

Másodszor: Abban is szeretnélek megerősíteni, hogy az egymás iránti vágyatok természetes és helyénvaló. Két és fél év alatt általában már kialakul olyan érzelmi intimitás egy pár között, aminek a természetes túlcsordulása a testi önátadás lenne, és ezt „akadályozni” valamilyen szinten „természetellenes”. Értsd jól, ezzel nem azt mondom, hogy rossz, hanem hogy érthető a nehézsége. 

Néhány szempontot szeretnék leírni, amit érdemes lehet átgondolni a helyzettel kapcsolatban.

1. Az esküvő kérdése

Valóban készen álltok a házasságra? Érdemes lenne megállni és tényleg alaposan átgondolni, hogy valóban el tudtok-e köteleződni egymás mellett. Ezt azért írom, mert ebbe a testi kapcsolat bele tud zavarni, egyrészt a kialakuló kötődés révén, másrészt azért, mert sok keresztyén érzi „kötelességének” (még ha tudat alatt is), hogy muszáj összeházasodnia azzal, akivel lefeküdt. A  szex miatti küszködés és bűntudat rátelepedhet az egész kapcsolatra és háttérbe szorít minden mást.  Ha félreteszitek ezt egy pillanatra, hogy álltok a kapcsolat egyéb területein? Kommunikáció, konfliktusmegoldás, jövőkép, alapvető értékek, családi minták, saját lelki érettség stb.

Szeretettel ajánlom, hogy olvassatok el együtt egy-két házasságra felkészítő könyvet, ezek segíthetnek tisztábban látni a kapcsolatot.

Ha arra a következtetésre juttok, hogy készen áll a kapcsolat a továbblépésre (minden szinten, nem csak szexuálisan), akkor át kéne gondolni, hogy hogyan lehetne elérhető távolságba hozni az esküvőt. Tudom, hogy nem egyszerű, mert társadalmi, családi nyomás, anyagiak és egyéb gyakorlati ügyek mind beleszólnak. A realitás az, hogy valószínűleg valamit fel kell áldozni, az a kérdés, hogy mit. Nem ismerem a helyzetet, a jó megoldást nektek kell közösen megtalálni. Lehet, hogy nem lesz tökéletes, csak a második, vagy harmadik legjobb. Sok párt láttam megházasodni egyetemista korában (én is így voltam), megvannak a kompromisszumai és a szépségei is. Bátornak kell lenni hozzá, de szerintem megéri.

2. A kapcsolatotok Istennel

Foglalkozzatok külön-külön és együtt is azzal, hogy hogyan érinti ez az egész az Istennel való kapcsolatotokat.

A szexualitás Isten ajándéka és biztos vagyok benne, hogy Isten szeretné látni, hogy felszabadultan, tisztán tudtok örülni egymásnak. A szex Isten szövetséges szeretetét ünnepli, minden alkalommal, amikor egy pár szeretkezik, a testükkel mondják egymásnak: „Örökké veled maradok”. A szex szövetségi eleme miatt mondjuk azt mi, keresztyének, hogy ez a fajta kapcsolat a házasság kötelékébe való. Nem bűn az egymás iránt érzett vágyatok. A házasságkötés előtti szexuális élettel az a „baj”, hogy nem „önazonos”, mert többet fejez ki, mint ami a valóság, valami olyasmit ünnepel, ami még nincs. (Ebből jön minden konkrét következmény.) A ti esetetekben az a nehéz, ha jól értem, hogy ez a valami lehetne, csak külső körülmények akadályozzák meg. Viszont tény, hogy megakadályozzák. 

Az a kérdésem, hogy vajon Isten elé tudjátok-e hozni ezt az egészet? Ennek az őszinte fájdalmát és küzdelmét? Isten nem azt szeretné, hogy egyedül küzdjetek és jó teljesítményt mutassatok fel neki. Lát titeket, látja, hogy miben vagytok. Látja azt is, ami bűn, ami fájdalom, ami külső akadály… És ezzel az egésszel meg lehet állni előtte irgalmában, kegyelmében és szeretetében bízva.

Nagy a kísértés, hogy elzárd egymástól az Istennel való kapcsolatot és a szexuális életedet, hiszen a meg nem felelés érzése miatt folyamatos fájdalmat okoz, amikor a kettő érintkezik. Az ember általában állandó bűnvallásokkal és fogadkozásokkal próbálja feloldani ezt a fájdalmat. Pedig van helye annak, hogy egyszerűen csak megállj az Úr előtt és elmondd, hogy nem tudsz vele mit kezdeni, hogy fáj, hogy elfáradtál.  Ő tudja, hogy nem vagy tökéletes, hogy nem tudsz minden választ, még azokat a bűneidet is ismeri, amiket te nem látsz, mégis bizalommal megállhatsz előtte, mert irgalommal tekint rád. (Vö. Zsidókhoz írt levél 4,14-16)

A megszentelődés[1] – aminek a része az önkontroll és a szexuális tisztaság is – a Szentlélek munkája bennünk, nem a mi teljesítményünk, amit felmutatunk Istennek, hogy elfogadjon.

Ne engedd, hogy a bűntudat és a szégyen elzárjon Istentől, hanem kapaszkodj a kegyelembe! 

3. Határok

Ha mind a ketten egyetértésre tudtok jutni abban, hogy szeretnétek visszább lépni a testi kapcsolatban és a teljes nemi közösséget az esküvő utánra halasztani (vagy legalábbis törekedni rá), akkor a gyakorlatban érdemes lenne átgondolni a határok kérdését.

Milyenek szoktak lenni a randevúitok? Hol találkoztok? Milyen helyzetben történnek a „határfeszegetések”? Nem lehet valahogy kiiktatni ezeket a helyzeteket? Üres koliszobában/lakásban találkozni nyilván nem jó ötlet, ha nem szeretnétek intim helyzetbe kerülni. Teljesen érthető, hogy ilyenkor az önkontroll felmondja a szolgálatot, ez a szexuális vágy természetes velejárója, ami a megfelelő helyzetben nagyon is kellemes. Ne várjátok el magatoktól, hogy megálljatok olyan szituációkban, ahol természetes, hogy a vágy győz.

Próbáljatok meg alternatív programokat, kapcsolatépítést felfedezni. Legyetek együtt nagyobb társaságban, olyan tevékenységekben, amelyekben még nem láttátok egymást, hogy jobban megismerjétek a másikat. Fedezzétek fel a testi érintés nem szexuális módjait (ami nem izgató, de kellemes).

A „visszalépés” nem kell, hogy űrt hagyjon maga után, inkább teret valami más felfedezésére.

A határok legyenek világosak, egyértelműek, mind a kettőtök által elfogadottak. Akár le is írhatjátok. Pl. „Nem megyünk fel a lakásba olyankor, amikor nincs ott senki más és 10 percnél több időt el tudnánk ott tölteni”, „nem alszunk egy szobában”, „nem vetkőzünk alsóneműre egymás előtt”, „nem megyünk kettesben strandolni”, „nem érintjük egymás nemi szerveit ruhán keresztül sem”, stb.

Ezek csak példák, a saját határaitokat nektek kell meghatározni az alapján, hogy tapasztalatotok szerint mik a necces szituációk. Meg lehet fogalmazni pozitívabban, viccesen is, hogy kellemesebb legyen egymást emlékeztetni rá. (Jó, ha visztek bele humort, tudjatok nevetni magatokon, gyógyító tud lenni!)  Üljetek le és beszéljétek át nagyon alaposan. Kezdve onnan, hogy mi a cél, mi a motiváció, miért fontos ez nektek, mi a tét. Jussatok egyetértésre (nagyon fontos!), és beszéljétek meg a határokat és mind a ketten kötelezzétek el magatokat mellette. 

Lehet, hogy úgy érzitek, hogy határok tartásával kimaradtok olyan élményekből, amelyek velejárói egy „normális” párkapcsolatnak. Pedig, ha nem hozzátok előre azt, aminek nem most van az ideje, sokkal mélyebben tudjátok kiélvezni a jelent, ami viszont később nem fog már visszajönni. Ez egy olyan élethelyzet, ami most van és el fog múlni. Fedezzétek fel és élvezzétek ki!

Azt is tudom, hogy nagyon nehéz visszalépni, ha már átléptetek egy-két határt. Testileg és lelkileg is küzdős, tudom. Isten is tudja, lát titeket, és irgalmas hozzátok. Ne akarjatok egyedül küzdeni, kérjétek a Szentlélek erejét. Imádkozzatok sokat együtt (is). 

4. A vágy védelme

A határokhoz hozzátartozik még egy nagyon fontos dolog. A határokkal nem csak attól védjük magunkat, hogy vétkezzünk, hanem óvjuk a vágyunkat egymás iránt. Ha újra és újra olyan szituációba kényszerítitek magatokat, ahol nem természetes megállni, mégis elvárnátok magatoktól, arra tanítjátok a saját testeteknek, hogy ne érezzen vágyat a szeretett személy jelenlétében intim szituációban. Kinek jó ez?

Érdemes megfigyelni, hogy milyen gondolatok kötődnek az erotikus vágyhoz. Mi jut eszedbe amikor izgalomba jössz? Az, hogy „Ezt nem szabad/ez bűn/veszélyes/stb”? Amilyen gondolatokat és érzelmeket most hozzákötsz az erotikus izgalom megtapasztalásához, az alapértelmezetté válhat később is. Ugyanez a helyzet az esemény utáni bűntudattal. Ha meg is sértitek a korábban felállított határokat, akkor is érdemes tudatosítani utána, hogy az együtt átélt élmény nem volt önmagában „rossz”. A vágy és a gyönyör nem bűnös. Isten ajándékai, Isten szeretetének gyönyörű árnyalatai és Isten gyönyörködik a testi gyönyörben. Hiányos volt? Igen. Szükséges növekedni a tudatosságban, önkontrollban, szentségben? Igen. De nem a szex maga a probléma. 

5. Tünet?

Vannak olyan helyzetek, amikor az átlagosnál erősebb vágy nem döntés kérdése, hanem tünet.  Érdemes végig gondolni, hogy van-e olyan körülmény, ami felerősítheti a szexuális vágyat? Lányok esetében gyerekkorban az édesapa teljes hiánya, vagy a szeretetteljes odafigyelésének hiánya, ha korai életkorban szexuális tartalomnak (ne adj’ Isten, tapasztalatnak) volt kitéve – ezek mind felerősítik a nemi ösztönt később. Hasonlóan (férfiaknak, nőknek egyaránt) a magányosság (nincsenek mély baráti kapcsolatok), életcél és hivatás hiánya (az a tudat, hogy célja, értelme van az életnek), tehetetlenség érzése az élet más területein – ezek szintén azt okozhatják, hogy ezeket a szükségleteket az ember a szexualitásba csatornázza és erotikus vágyként jelennek meg. Hogy álltok az önkontrollal az élet más területein? (Evés, ivás, indulatok, időbeosztás, szórakozás, stb.) Ha az impulzuskontroll általában nehézséget okoz, akkor nem meglepő, hogy a szexben is.

Ha van bármi ilyen, azzal érdemes külön is foglalkozni, mert ebben az esetben az irányíthatatlan erotikus vágy egy tünet, ami mélyebb problémát jelez. 

Zárásként:

Teljesen együttérzek veled, ez a helyzet nehéz és sokszor fájdalmas, és sajnos nem tudok azzal a reménnyel kecsegtetni, hogy csak úgy, egyszerűen fel lehet oldani. A jó hír, hogy Isten kezében lehet belőle valami szépséges.

Én úgy látom, hogy a valódi tét nem az, hogy mennyi és milyen szexuális tapasztalattal álltok majd ott az oltárnál.

Ebben a helyzetben benne van a lehetőség, hogy éket ver közéd és a barátod közé, Isten és te közéd, szégyennel szennyezi be ennek a csodálatos időszaknak az emlékét és hosszútávra maradó nehézségeket okoz.

De benne van annak a lehetősége is, hogy újra és újra megtapasztaljátok Isten kegyelmét, növekedtek Isten és önmagatok ismeretében, erősebbé és intimebbé válik a kapcsolatotok, és a Szentlélek megtisztító munkáját tapasztaljátok az életetekben. 

Az a valódi tét, hogy a kettő közül melyik lesz. És ez nem azon múlik, hogy hányszor „buktok el”, hanem hogy tudtok-e Istenbe kapaszkodni végig, akár sikerül tartani a határokat, akár nem. 

Nagyon szeretem ezt az idézetet C.S. Lewistől:

„Abban valóban biztosak lehetünk, hogy a tökéletes tisztaságot, csakúgy, mint a tökéletes szeretetet, nem lehet elérni pusztán emberi erőfeszítéssel. Ehhez Isten segítségét kell kérnünk. S miután megtettük, még mindig sokáig úgy tűnhet, hogy nem kapunk segítséget, vagy kevesebbet, mint szükséges volna. Nem baj. Minden bukás után kérjünk bocsánatot, szedjük össze magunkat és próbáljuk meg újra. Isten első segítsége gyakran nem mindjárt az erény irányába hat, hanem csak ahhoz ad erőt, hogy mindig újra próbálkozzunk. Ugyanis bármennyire fontos a tisztaság (…), ez a folyamat lelki magatartásunk szokásait gyakorolja be, ami még sokkal fontosabb. Kigyógyít bennünket a magunk iránt táplált illúziókból, és megtanít arra, hogy Istenre támaszkodjunk.” (C.S.Lewis: Keresztény vagyok! 3. könyv, 5. fejezet)

Még egyszer köszönöm a bizalmadat és őszintén remélem, hogy van valami, ami hasznodra volt abból, amit leírtam. Ha bármi kérdés van még, valami nem világos, írj nyugodtan. 

Imádkozom értetek!

Szeretettel:

Csenge

[1] A megszentelődés azt jelenti, hogy a hívők Krisztus számára elkülönített állapotban vannak és ennek gyakorlati következménye, hogy egyre inkább Istennek engedelmes életet igyekeznek élni, Krisztus képére formálódnak át, majd az örökkévalóságban végleg elszakadnak a bűntől.  

A kiemelt kép forrása: Ron Lach, Pexels